Szertelen Gerjedelem

Az, hogy mi van előttünk, vagy mögöttünk, eltörpül amellett, ami (még) bennünk van!

HTML

aszir

Download Opera, the fastest and most secure browser

További oldalaim

Watch videos at Vodpod.

PR videóim

Friss topikok

2010.11.11. 15:55 kaposlogisztika

Szerelemre hangolva...

A véletlenek nagyon is gyanús egybeesése vezethetett odáig? Minden rosszban van valami jó!? A lelkiismeretem állandó harcban állt az eszemmel és a szívemmel? Hasonló kérdések merültek fel bennem, amikor "megtalált" egy igazi, őszinte szerelem külhonban...

(ennek a zenének a hangulata nagyon is ide kívánkozi, ezért illesztettem be)

  Hogyan és mivel kezdjem, hiszen amikor írom-e sorokat rengeteg emlék tódul az eszembe...Ha mindössze csak annyi lenne a dolgom, hogy összerendezgessem egységes egésszé, emészthetővé?

De: >>>milyen kár, hogy nem találták fel még a gondolat közvetlen elektronikus formátumba átvitelét! Gondolj csak bele milyen klassz dolog lenne...(annyit azért már tudunk, hogy pl. a legmenőbb harci repülők pilótái a fejükre erősített spec. sisakkal az arc- ill. szemmozgásuk által tudják már vezérelni a célkövetést és a tüzelés kiváltását)

Bizony most erősen vissza kell fognom magam, hiszen ahogyan a gondolataim szárnyalnak, tán még a legrátermettebb gyorsíró(nő) sem tudna követni, nemhogy az én tömpe ujjaim, amik annak ellenére, hogy eléggé jól ismerik a zongora billentyűit, le-le maradoznak ill. összekeverednek a szöveg bepötyizése során...úgy kell nekik, azért is megdolgoztatom őket(!)

...igen, most így utólag teljesen egyértelmű számomra, hogy az a sok-sok véletlen nem véletlenül alakult úgy ott és akkor Szentpéterváron, sőt már az oda utazás előtt sem.

Amikor 34 évesen "leküzdöttem" a külföldi akadémiai felvételit (ez itt volt Bp.-en a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, amit most Nemzetvédelmi Egyetemnek neveznek) és kemény 10 hónapos intenzív orosz általános- és szakmai katonai nyelvképzésre ítéltettem magamat, végre valahára elérkezett a várva várt nap, hogy lakóhelyemről elinduljak a fővárosba egy - a saját holmimmal, hatalmas ládáimmal eléggé tele rakott honvédségi - tehergépkocsival, nem sejtve, hogy amikor kora reggel a 8 emeletes ház erkély-folyosóján állva lenéztem, jön-e már a szállító jármű, hirtelen egy ember forma alakot láttam szinte szétkenődve a betonon.

Mint kiderült, előtte nem sokkal ugrott le öngyilkos szándékkal. Sajnos "sikerült" neki és az én "szerencsém" ebben, mire telefonáltam volna, hirtelen ott termett mellette megboldogult Édesapám, aki letakarta a kabátjával, sőt már szólt előtte a mentőknek ill. a rendőrségnek, illetve nekem azért, hogy folytassam a közben megérkező teherkocsira a pakolást. (Eredetileg Édesapám azzal a céllal jött, hogy segít pakolni.)

Folytatódott a szerencsétlen véletlenek sora azzal, hogy amikor Budapest előtt a kettő sztráda becsatlakozásához értünk, nekünk csapódott baloldalról egy hatalmas román kamion pótkocsija, és szinte ledarálta a vezető felőli részt, még szegény sofőrünknek is tele lett az arca üvegszilánkokkal, nemhogy a gatyánk! Tedd fel magadban a kérdést: Te ilyenkor rögtön leolvasod ill. felírod a rendszámot, vagy neked is tele lesz hirtelen a gatyód? Nálam ez utóbbi jelentkezett, mikor egy hatalmas csattanás és...) Persze a kamion tovaszáguldott, mint aki jól végezte dolgát...azért óhatatlanul magára kent a mi kocsink színéből, s ezzel bukott le, a határnál.

A baleset- és a felépítményben totálkáros autó további részletezése helyett folytatnám azzal, hogy nagy nehezen, - s igénybe véve az akkor még valóban katonabarát rendőrség járőr autóját-, szinte kicentizve értem oda a megbeszélt találkozási pontra/gyülekezési helyre a Keletibe.

Kérdezhetnéd, mi lett a cuccaimmal? A szerencsétlenségben az volt a szerencsém, hogy az utánunk jövő társam (nem ugyanabból a városból költözött) megismerte a teherkocsinkat, megálltak és átpakolták a holmimat. Ők is majdnem lekésték a "randit" emiatt. (Ha logikázni akarsz: azért nem velük mentem, mert nem volt több helyük a teherkocsijukban.)

Nagy nehezen elindult a vonatunk és 2.5 nap folyamatos zakatolás után (egy állomáson várakoztunk kb. 3 órát, ha jól emlékszem Ungváron, vagy Munkácson sétával elütve az időt) végre lecsitultak a kedélyek, elfogyott az a sok "a"-betűs lé, s kisebb ébrenlétekkel, de bucira alhattuk a fejünket....időnként csak a kalauz kopogtatott a fülkénkbe, hogy kérünk-e csáját, mert felforrt a víz a szamovárban.

Csak az egyértelműség kedvéért engedtessék meg - mivel sokan nem tudják - a szamovár önforralót jelent, aminek tartálya közepén belül van egy csőszerű alkatrész, abba raknak faszenet, s az alul lyuggatott részén meggyújtják (számo=ő, maga, személyesen várity=főzni, melegíteni, forralni), tehát nem a szamovárba teszik a teát, hanem annak kis leeresztő csapja megnyitásával engednek forró vizet a teafűre és semmi cukor... én is vettem később belőle több tucatot, magamnak ill. eladásra.

Azt csak röviden említeném, hogy a határon a vámnál a csoportvezetőnkkel kötözködtek valami vámpapírok v. poggyász súlyhatár miatt, s majdnem lekéste a tovább induló szerelvényt, úgy kellett neki felugrani...persze otthagyott nekik jófajta, 50 fokban ütős magyar házi pálinkát nyomatéknak(!)

Végre begördültünk az annyira várt állomásra Szentpéterváron, amit akkor még hivatalosan Leningrádnak hívtak, bezzeg a helyiek már akkor "Sankt Petersburg"-nak! Állítom, hogy való igaz a város tényleg észak Velencéje! Mint oly sokak által ismeretes, Első Péter orosz cár, mint a város alapítója, a járványok lokalizálása érdekében széltében hosszában csatornákat építtetett ki, s azokon a mai napig több, mint 3000 híd ível át...a többit gondold hozzá, hiszen ott is van gondola, legfeljebb nem úgy nevezik, de végig lehet vele "túristázni" SZINTE AZ EGÉSZ 5 milliós lélekszámú METROPOLIST...

Kilépve az útleírás szövegkörnyezetéből ugranék egyet előbbre az időben, vagy ha úgy tetszik lendítek egyet az idő kerekén. Hol is állt meg? Igen éppen ott, ahol folytatni szeretném...

Szóval egy teljesen új világba csöppentem, hiszen társaimon kívül senki nem szólt hozzám magyarul, s ebben a nyelvi kalitkában nem igazán éreztem jól magamat az első 3 hónapban...ám ez sem véletlenül "zajlott", mert - a folyamatosan tudok beszélni, amit értenek effektus - csak utána tette meg jótékony hatását, azaz a mai napig számomra érthetetlen módon, de oroszul kezdtem el álmodni az alvással töltött éjszakáimon.

Miért hangsúlyozom, hogy az alvással töltött? Teszem ezt azon egyszerű oknál fogva, mert a fehér éjszakákat -amit ugye köztudottan ama sejtelmes sarki fény okoz - egyszerűen lehetetlen alvással eltölteni, mindenki az utcán lófrál és nappali fény árasztja el a széles sugárutakat és szebbnél szebb tereket...

Ha most egy pillanatra felpislantanál a szöveg olvasásából, akkor mit mondanál nekem?

Például azt, hogy mikor jön már a lényeg, a beharangozott szerelemre hangolva rész?

Igazad van, de ahhoz, hogy megpróbáld újra átélni velem együtt magát a megismételhetetlen boldogság érzetének élményét, ebbe a miliőbe kellet, hogy bele helyezzelek, különben egy unalmas úti beszámolóval lehetnél szegényebb, amit ugye Te sem akarnál, igaz?

Szinte teljesen megváltozott körülöttem a világ, vagy inkább én változtam meg a körülöttem lévő világtól? S, ha engedsz a kísértésnek, hogy én adjak egy olyan elsőre egyszerűnek tűnő magyarázatot, akkor ez így szólna: át kellene már értékelni az emberi-, s ezen belül a kiemelt szereppel bíró párkapcsolatban rejlő veszély fogalmát, valahogyan eképpen!

A veszély a váltásra módot adó lehetőség elmulasztása, melynek során erőfölénybe kerül(het) a váltástól való félelem, a váltás elmulasztása miatti félelemmel szemben!

Én, ott, akkor felvállaltam a veszély átértékelt fogalmát, s megfordítottam a boldogságom megélése érdekében, tehát nálam erőfölénybe került a váltás elmulasztása miatti félelem, a váltástól való félelemmel szemben, s erre életem végéig büszke leszek!!!

Szinte nem ismertem magamra, nyitott lettem teljesen a környezetem felé, mindenkivel és bármikor szívesen és nagy érdeklődéssel szóba elegyedtem, mert éreztem mennyire kedvesek az emberek velem akár a szürke hétköznapokban, holott a szemükben én egy ún. "inosztrányec" voltam, tehát idegen. Mielőtt azonban tetten érnél, hogy így utólag idealizálom a Szentpétervári múltamat, jobb ha most tudatom Veled - kedves olvasóm - hogy ehhez meg kellett tanulnom nagyon gyorsan a hétköznapi beszédet, ami hidd el nekem teljesen más volt, mint amit nekünk még ott a magyar akadémián 10 hónap alatt igyekeztek beplántálni.

...Csak egy eklatáns példa: amikor a boltban először bemerészkedtem társaim nélkül vásárolni és az eladótól kértem szép irodalmi nyelven, hogy: "..dajtye mnye pazsalujszta..." akkor csak ennyit röffentett felém, mint a mögöttem felduzzadt hosszú sor élén állóval, hogy: "csivó?" tehát - Mi VAN? MIT AKAR?...rögvest elöntött az izzadság, mert sikerült zavarba hoznia engem, egy magasan képzett embert, egy "csak" sima bolti eladónak...na látod mennyire egyszerű az élet? Igen, mert igyekeztem azzá tenni magam számára: legközelebb lefigyeltem a helyieket, mi a jól bevált módi! Olyan nevetségesen egyszerű volt: semmit nem magyaráznak az eladónak, csak rámutatnak a kiválasztott árura és rövid tőmondattal elintézik:"Vot tám!" - Ott, azt! A pénztárnál pedig nem izgulnak, hogy mikor kell nyelvtanilag helyesen többesszám birtokos esetbe tenni azt a fránya rubelt illetve kopejkát, mint én tettem volna, hanem ismét csak tőmondatban szólnak: "Tri i dvadcatty!" tehát - Három rubel és 20 kopejka....na ennyit erről.

Az ilyen és hasonló szitukat meg kellet éljem, mert enélkül soha nem jutottam el volna oda, hogy meg merjek szólítani pl. egy kávézóban, vagy akár egy bárban bármilyen/bármelyik orosz nőt!

Szólnom kell arról, ami élethűen bemutatja neked, mit értünk el a 10 hónapos intenzív nyelvtanulásunkkal ott kint! Bementünk egy 5*-os szálloda bárjába és amíg a csoportvezetőnk elslisszant a WC-re - Ő anyanyelvi szinten beszélte az oroszt - mi rendeltünk egyenként "EGY VODKÁT" jó magyarhoz illően, ahogyan itthon is szokásos. DE!!! Tudod mit hozott ki a pincér? Igen, pontosan azt, amit rendeltünk: fejenként 1 üveg vodkát, s ettől leesett az állunk!

(A fagyit sem adagokban, hanem grammban mérik...képzelheted a sok fejszámolás után Mi, nagyokosok mennyi fagyit vettünk fejenként? Inkább nem árulom el, mert folyamatosan röhögnél a cikkem végéig, s én ezt inkább nem szeretném...megértsz, ugye?)

folyt.köv.?>>>vagy ne folytassam?

2 komment

Címkék: érdekes érdekességek kaposlogisztika szertelen gerjedelem blogblogja szerelemre hangolva


A bejegyzés trackback címe:

http://kaposlogisztika.blog.hu/api/trackback/id/tr932441818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suzildi (törölt) 2010.11.12. 09:09:43

De, folytasd... olvastam már valahol ezt az élménybeszámolódat, de jó, hogy itt itt is leírod, és magyarul... én kommentezik is, mert véleményem mindig volt és van. :):)
A te életed is kalandos volt... :)

kaposlogisztika · http://kaposlogisztika.blog.hu/ 2010.12.24. 11:00:35

Majd folytatom, de annyira már nem szeretek írni, s ez a történet attól sokkal bonyolultabb, mint elintézzem pár sorban...